Kihágás az akasztással fenyegető román politikus kijelentése
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) most hozott döntést az ügyben.
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) most hozott döntést az ügyben.
Tudose a Facebookon tette közzé bocsánatkérését.
Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, a bukaresti kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a kolozsvári bíróság ügyészségén, Corneliu Liviu Popescu ügyvéd, a Bukaresti Tudományegyetem tanára pedig a főügyésznél tett feljelentést Mihai Tudose volt miniszterelnök ellen az akasztásos nyilatkozata miatt.
Viorica Dancila már három napja közleményben nevezte "megengedhetetlennek" a kijelentést.
"Mérgező csoportosulásnak" nevezte a kormányzó szocdemeket a nemzeti liberálisok elnöke.
Pártja végrehajtó bizottsága megvonta tőle a politikai támogatást – állította hétfőn több román hírforrás zárt ajtók mögül kiszivárgott értesüléseikre hivatkozva. Később Mihai Tudose hivatalosan is bejelentette döntését.
A román külügyminisztérium provokációnak nevezte és közleményben ítélte el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) múlt hétvégi akcióját, amelynek során a szervezet aktivistái székely zászlóval takarták le a feliratot és a címert Románia budapesti nagykövetségének bejáratánál.
Együtt fog szónokolni egy jobbikos és egy LMP-s politikus a román miniszterelnök akasztós mondatai ellen szerveződő tüntetésen.
Tudose szerint az állami hatóságok mandátumára utalt igazából, amikor felelősökről beszélt.
Most még egy kicsit megy a küzdelem a székely zászlóért, aztán, nemsokára, amikor végleg lefut a meccs, össze lehet tűrögetni a székely lobogókat. Parászka Boróka tágabb összefüggésben vizsgálta a román kormányfő "zászlós, akasztós" kijelentését. Vélemény.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.
Mihai Tudose román kormányfőt megkérdezte a Realitatea hírtelevízió az erdélyi magyar pártok közös állásfoglalásáról az autonómiatörekvések összehangolásával kapcsolatban. A nyilatkozat egyik mondata különösen durva volt.
A Külügyi bizottság kedden délután tart rendkívüli ülést.